Felhasználó:
Jelszó:







 
 

2010. szeptember 09. 04:59 Ádám   



Csenyéte bemutatkozik

Csenyéte

1243-ból származó oklevél említi először Chenata néven, ekkor adományozta IV. Béla (1235-70) a zsólyomi ispánnak. 1323-ban már úgy említik, mint Fáj és a Jánoki uradalom határosát. 1532-ben 5 jobbágytelek van rajta, de 1565-ben már csak kettő. Amikor a törökök az alsó- és felsőgagyiakat elhurcolták, a csenyétiek behódoltak. (Aratás idején évi adófizetésre kötöttek egyezséget a törökkel.) 1711-es pestis megtizedelte lakóit. A településen csupán csak két középbirtokos család élt.A csereháti Szárazvölgy legvégén fekvő település. 441 lakosú település, mely 95%-os cigány kisebbségből tevődik össze.

Valójában a cigányság sokkal szegényebb lett, mert hagyományos kultúráját vesztette el szinte teljesen (kézművesség, gyűjtögető életmód, muzsikálás). A helyzet nehézségét csak fokozta az is, hogy örökölték a falut, de nem örökölték a parasztgazdasággal együttjáró életformát. Az addig virágzó kertek elgazosodtak. Az istállók, az állattartáshoz szükséges épületek lebontódtak. A földek műveletlenek maradtak. Rengeteg gyümölcs- és más haszonfa pusztult el. A házak nagy részét is lebontották. Tavaly földig rombolták a falu legszebb középületét, a református parókiát, a még viszonylag épségben álló templom bútorzatát felvágták és eltüzelték. A mai felnőtt cigány generáció valószínűleg még csak nem is sejti, hogy a vályogházak szétverésével őseik munkáját tette tönkre. A még létező parasztgazdaságok megdézsmálásra, fosztogatása szintén elválaszthatatlan  jellemzője lett a falubeli életnek.

A település története

Csenyéte település többévszázados múltra tekint vissza. Fejlődése, lakosságának gyarapodása a XIX. század közepére tehető. A református falunak temploma és lelkésze, tanítója és saját közigazgatása volt. Feltehetően már ekkor a faluban éltek cigány családok. Letelepedésüket Mária Terézia és II. József rendeletei tették szükségessé. Vályogtéglával, vesszőkosárral, gombával, de mindenekelőtt, muzsikával "látták el" a falut és környékét.Csenyéte 1919-ig Abaúj-Torna vármegyéhez tartozott, Kassa központtal. Az utak, a kereskedelem, a tágabb emberi kapcsolatok főleg erre irányultak. A központtól való elszakadás döntően befolyásolta a falu későbbi sorsát. Az igazán gyors sorvadás a termelőszövetkezetek megalakulásának idejére tehető. Az elnéptelenedés a teljes csereháti részre jellemző. (Felsőgagy, Alsógagy, Gagyapáti, Gagyvendégi, Gagybátor, Szanticska, Abaújkér, Gadna.) A sokasodó problémákra (munkanélküliség, a cigányság túlsúlya, a mindennapi megélhetés gondjai, a fiatalság elköltözése) a megoldást az új központok sem adták meg (Szikszó, Miskolc). Ebben a haladó létben az előbbrejutás lehetősége még mindig a falvakban és az itt élő emberekben rejlik, még akkor is, ha a magukra találás és fejlődés jeleit ma alig látjuk. A kistelepülések megmentése, elsősorban  munkalehetőségek teremtésével szerveződött a Csereháti Településszövetség Gagy-vendégiben.A bomlási folyamat a csenyétei cigányságra is kedvezőtlenül hatott.


A HONLAP FELTÖLTÉS ALATT !!!
Az esetleges hibákért és hiányosságokért szíves elnézésüket kérjük ! 




Ez az önkormányzati honlap az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával készült.